PestInfo

…egy újabb InfoCsoport honlap…

Posts Tagged: vasúti alágazat


Megkezdte működését a Hungrail Vasútakadémia

2017-03-10
Gazdaság No Comments


Megkezdte működését a Hungrail Vasútakadémia, amely a vasúti alágazat versenyképességének növelését és magas színvonalú szakemberképzését támogatja – közölte a vasutas szakmai szervezet pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a Vasútakadémia számos területen kínál együttműködési lehetőséget a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület tagvállalatainak, a vasúti alágazatban tevékenykedő szereplőknek. A Vasútakadémia konferenciákat, szemináriumokat, tréningeket szervez, tanfolyamokat indít tanúsított képzési helyekkel közösen, továbbá a pályaválasztás előtt állóknak közösségi programokon mutatja meg a vasútüzemet.

A közleményben Dávid Ilona, a Hungrail elnöke kiemelte, hogy a vasúti alágazat utánpótlás problémákkal küzd, ennek egyik oka a szakmunkásképzés korábbi átalakítása, egyes vasutas szakközépiskolák megszűnése, a másik pedig, hogy a jelentkezőknek szigorú alkalmassági és szakmai követelményeknek kell megfelelniük. A Hungrail Vasútakadémia első programját 2017. március 8-án tartotta, ahol áttekintették a vasúti járművek karbantartását, javítását és időszakos vizsgálatát végző műhelyekről szóló NFM (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) rendeletet, és kicserélték a tapasztalatokat.

Forrás: MTI