PestInfo
…egy újabb InfoCsoport honlap…
Posts Tagged: adománygyűjtés
Karácsonyi vásár és adománygyűjtés a József Attila Színházban
Ebben az évben is megrendezi hagyományos karácsonyi vásárát és adománygyűjtését a Katona József Színház. A hétvégén a januári és februári előadásokra kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni.
A Katona József Színház tavaly karácsony előtt is szervezett jótékonysági gyűjtést. Ebben az évben saját, Eltáv nevű programjuk résztvevői a Szúcs-bányatelepen élők számára gyűjtenek adományokat, hogy szebbé tegyék számukra az ünnepeket – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. A tavasszal indított, hároméves felzárkóztatási program során számos olyan foglalkozást tartottak – tartanak, amelytől hosszú távon a szegregáció megszűnését remélik. “Az ott élő családok számára minden apróság komoly segítséget és örömöt jelenthet” – hívták fel a figyelmet.
December 18-ig tartós élelmiszert, tisztálkodási szereket, játékokat és ruhákat várnak a színház előcsarnokában elhelyezett ajándékdobozba. Az összegyűlt adományokat a színház karácsonyi vásárát követően eljuttatják Szúcsra, ahol átadják a családoknak és a helyi óvodának.
Forrás: MTI
Mikulástroli
A Mikulás az adománygyűjtő Mikulástroli indításán az 56-osok terén 2016. december 1-jén.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Mikulásgyár gyűjtőpont a Lurdy Házban
A Mikulásgyár Lurdy Házban lévő gyűjtőpontja keddtől már várja a tartós élelmiszereket, jó minőségű ruha és játékadományokat a rászorulók részére.

Ajándékok egy rénszarvasszánon a Mikulásgyár nevű jótékonysági adománygyűjtő akció új, második gyűjtőpontjának megnyitóján a fővárosi Lurdy Házban 2016. november 29-én. Balról Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója (b) és Zsolnai Endre, az akció főszervezője (b2). MTI Fotó: Mohai Balázs
A budapesti bevásárlóközpont mellett országszerte hét vidéki plázában, Debrecenben, Kanizsán, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen nyílnak meg további adománypontok. A budapesti Ötvenhatosok terén hagyományosan felállított legnagyobb állomás péntektől várja az adományokat – mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója az adománypont megnyitóján. Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője kiemelte, hogy a szokásos adományok mellett idén újdonság, hogy élményeket, például cirkusz- és színházjegyeket is lehet ajándékozni a hátrányos helyzetű gyerekek részére.
További újítás, hogy a budapesti bevásárlóközpontban első alkalommal épül fel egy tudományos játszóház is, ahol hétvégenként kémiai és fizikai kísérletekkel várják a gyerekeket, a Köszi, jól vagyok! elnevezésű program keretében mentálhigiénés beszélgetéseken lehet részt venni. A 15 perces ingyenes beszélgetésekkel a helyszínre érkezők lelki egészségén szeretnének segíteni a szakemberek. A programra az info@koszijolvagyok.hu email címen lehet jelentkezni.
A Mikulásgyár túlterheltsége miatt a szervezők arra kérik az adományozókat, hogy a kisebb, kézben is szállítható csomagokat a Lurdy Házban lévő ponton vagy a postákon adják le és csak a nagyobb felajánlásokat vigyék az Ötvenhatosok terére. A postákon december 2. és 21. között leadott, lezárt dobozokra a “Mikulásgyár” feliratot kell ráírni, ezeket a Magyar Posta ingyenesen továbbítja a vöröskereszt raktáraiba.
A beérkező adományokat a segélyszervezet önkéntesei juttatják el a rászoruló családok részére.
Forrás: MTI
Legutóbbi hozzászólások