PestInfo

…egy újabb InfoCsoport honlap…

Posts Tagged: Mácsai Pál


Enyedi Ildikó több budapesti moziban is közönségtalálkozón beszélget új filmjéről

2017-03-21
Kultúra No Comments


Már majdnem 40 ezren látták Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjét, a Testről és lélekről című alkotást. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövő héten több budapesti moziban is találkozhat a közönség a film rendezőjével – közölték kedden a szervezők az MTI-vel.

Az alkotást március 2-tól játsszák a magyar mozikban, csütörtöktől tíz fővárosi és tíz vidéki filmszínház műsorán szerepel. Az első közönségtalálkozót március 27-én, hétfőn tartják 17 órakor a Filmművész Szövetség szervezésében a Ráday utca 31-ben, ahol a filmet is levetítik. Kedden az Erzsébet téri Akvárium Klubban az álom témájáról szóló beszélgetés vendége lesz Enyedi Ildikó. Erre az eseményre a https://goo.gl/UEZ5nv linken lehet regisztrálni.

A New York Művész Páholy művészeti szalonban Juhász Anna március 29-én, szerdán beszélget Enyedi Ildikóval. Pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban találkozhat a közönség a rendezővel a 18 órai vetítés után.

A közönségtalálkozó-sorozat április 1-jén, szombaton a Művész moziban zárul, ahol 18 órától angol felirattal látható a Testről és Lélekről, a filmvetítést követően pedig angol nyelven lesz beszélgetés a film rendezőjével. Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban. A Testről és lélekről Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplésével készült. A film további szerepeit mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin alakítja.

Forrás: MTI


Kortárs költők írtak verseket az Örkény Színház társulatának

2016-12-17
Kultúra No Comments


A színház az évad elején kért fel huszonnégy költőt a feladatra, a műveket a színészek előadásában december 29-től teszik közzé az interneten.

Hogy mely költő melyik színésznek ír verset, azt az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki. A verseket december 29-től a január 22-i magyar kultúra napjáig naponta osztják meg az interneten. Az Örkény Színház a magyar irodalom kötelező verseiből válogató Anyám tyúkja (2) című előadásra készülve kért fel 24 kortárs költőt, írjanak egy-egy verset a társulat tagjainak. “Nemcsak a +kötelező+ versekre vagyunk kíváncsiak, hanem a kortárs költészetre is” – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Nem kötötték meg, hogy ki miről írjon vagy hogy a színész és a szöveg között miféle kapcsolat legyen. “Csak azt kértük, hogy a szöveg számoljon azzal, hogy ki mondja majd és hogy még meg nem jelent szöveget kapjunk, mi legyünk az első közlők, továbbá hogy a terjedelem lehetőleg ne haladja meg a húsz sort” – írják.  “Reméljük, hogy az élő költők társaságának és az Örkény társulatának találkozásából emlékezetes versek és versmondások születnek” – fogalmaznak a közleményben.

A költő-színész párok között van például Balla Zsófia és Bíró Kriszta, Csukás István és Máthé Zsolt, Rakovszky Zsuzsa és Kerekes Éva, Ferencz Győző és Szandtner Anna, Kukorelly Endre és Gálffi László, Varró Dániel és Epres Attila, Térey János és Tenki Réka, Tóth Krisztina és Pogány Judit, Aczél Géza és Mácsai Pál. A kezdeményezés részeként Znamenák István színművész a 2017-es Arany János-emlékév alkalmából a költő versét mondja el.

Forrás: MTI