Sokféle forralt borral és kocsonyakülönlegességgel várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei Vácrátóton.
Spiegelhalter László, a település polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy immár negyedik alkalommal rendezik meg a forralt borok és kocsonyák mustráját. Aki szeretne az általa készített különleges ízesítésű forralt borral vagy nem mindennapi kocsonyával benevezni a versenybe, annak a rendezvény helyszínén, a Petőfi téren 14 órától lesz erre lehetősége.
A polgármester elmondta, hogy az előző évek tapasztalatai alapján egyre népszerűbb a rendezvény, idén is több tucatnyi nevezőre számítanak. A különleges forralt borokat és kocsonyákat a Merczi Gábor, a Gundel étterem executive séfje által vezetett szakmai zsűri bírálja majd el. Spiegelhalter László felidézte, hogy a tavalyi pikniken lehetett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is kóstolni. Hozzátette, hogy mint minden évben, idén is készülnek zenei programmal: ezúttal Dér Heni énekesnő lép fel a vácrátóti forraltbor- és kocsonyapikniken.
Forrás: MTI