PestInfo

…egy újabb InfoCsoport honlap…

Posts Tagged: emléktábla-avatás


Emléktáblát avattak Fekete Gyula író emlékére

2016-12-09
Kultúra No Comments


Emléktáblát avattak Fekete Gyula (1922-2010) háromszoros József Attila-díjas író, szociográfus, a Magyar Írószövetség örökös tagja tiszteletére egykori Kecskemét utcai otthonának falán pénteken Budapesten.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: Fekete Gyula a napi gondokban látta meg a távlatot. Nem csupán a népességfogyás veszélyeit ismerte föl, hanem már az 1970-es években rámutatott a nyugati civilizáció haldoklására. Nem csupán regények, drámák és más elbeszélések írója volt, hanem a röp- és vitairatok műfajának kiemelkedő szerzője is. Utóbbi típusú írásai fontos kordokumentumokként igényt tarthatnak a történészek figyelmére is – fűzte hozzá.

Fekete Gyula Emléktábla Budapest

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke koszorút helyez el Fekete Gyula újonnan felavatott emléktáblájánál az író egykori otthona, az V. Kecskeméti utca 6. számú ház előtt 2016. december 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Lezsák Sándor felidézte azt is: akárcsak Csoóri Sándoron és másokon, Fekete Gyulán is érződött a csalódottság 1989 után. Amikor 1992-ben a köztársasági érdemrend középkeresztjével akarták kitüntetni, nem volt hajlandó átvenni az elismerést Antall Józseftől és Göncz Árpádtól. Az emléktábla-avatáson Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója hangsúlyozta: Fekete Gyula mindig a lehető legharcosabban állt ki először is a magyarság, másodszor pedig a valódi demokrácia mellett. Ebben a sorrendben látta a nemzet megmaradásának egyetlen lehetséges zálogát.

Nagyon sokszor dühös ember volt, határozott véleménnyel, de egyben nagy demokrata is, sosem tett szemrehányást azért, ha egy-egy kérdésben leszavazták társai a Magyar Demokrata Fórumban (MDF) – idézte fel Bíró Zoltán. Próféta volt a maga korában, akinek intésére például a népességfogyás ügyében kevesen figyeltek oda, de az idő őt igazolta. Ha ma végre komolyan vesszük jóslatait, talán még nem késő – fogalmazott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke. Hozzátette: az elidegenedés, az önérdek mindent elöntő mérges árhulláma ellen író Fekete Gyula sosem volt aktuálisabb, mint ma. Életműve az egymás iránt és a hazáért érzett felelőség mindenek elé helyezéséről, a közösség javára végzett alázatos munkáról szólt.

Fekete Gyula 1947-től Budapesten szerkesztette a Március Tizenötödikét, majd rovatvezető volt a Szabad Szónál, 1954-től a Művelt Nép munkatársaként dolgozott. 1956-ban az Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett. Decemberben letartóztatták, csak 1957-ben szabadult. 1965 és 1968 között a Budapest című lap szerkesztője, 1981 és 1989 között az Írószövetség alelnöke, 1988-ban és 1989-ben a Hitel munkatársa volt. Pályája elején a városba került falusi embereket ábrázolta. Jelentős műve Az orvos halála (1963) című regénye. 1964 után 12 kötetes történelmi sorozatba kezdett a háború, a megszállás és a nagy történelmi fordulat idejéről. Nagy vihart kavart a népesedési gondokról, a társadalmi életvitelről, a bizonytalan jövőképről beszámoló Éljünk magunknak? (1972) című dokumentumgyűjteménye. 1988 és 1990 között az MDF elnökségi tagja, 1990-ben és 1991-ben a Magyar Néppárt elnöke, az 1990-es évek közepén a Magyarok Világszövetségének ügyvezető alelnöke is volt. 1998-tól a Százak Tanácsa közhasznú egyesület ügyvezető elnökeként dolgozott.

Egyéb elismerések mellett 2001-ben Magyar Örökség-díjjal, 2006-ban Arany János-díjjal, 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, 2008-ban a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíjával jutalmazták.

Forrás: MTI

 


Emléktáblát avattak Garas Dezső szülőházán

2016-12-09
Kultúra No Comments


Emléktáblát avattak Feras Dezső szülőházán

Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze beszédet mond a Garas Dezső (1934-2011) Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a nemzet színésze szülőházán elhelyezett emléktábla avatásán Budapesten, a VII. kerületi Alsó erdősor utcában 2016. december 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Emléktáblát avattak Garas Dezső (1934-2011) színművész tiszteletére pénteken Budapesten, a nemzet színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész szülőházán, a VII. kerületi Alsó erdősor utca 10-es szám alatt.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere úgy fogalmazott: az emléktábla hozzájárul ahhoz, hogy méltó módon megőrizzük egy felejthetetlen színész, egy nagyszerű ember emlékezetét.

Mint mondta, nagy művészt, valódi színészóriást veszítettünk el öt éve decemberben. “Mi, erzsébetvárosiak különösen közel érezhetjük magunkhoz, hiszen Garas, született Grósz Dezső 1934. december 9-én látta meg a napvilágot itt, az Alsó erdősor utca 10. szám alatt, s itt is lakott 1955-ig” – mondta, hozzátéve: először egy földszinti szoba-konyhás udvari lakásban, azután az első emeleten egy kétszobás lakásban élt édesanyjával és két húgával.

“Keveset beszélt róla, mégis életre szóló traumát jelentett számára, hogy 1944-ben őt és családját is sárga csillag viselésére kötelezték” – mondta. Felidézte: amikor Garas Dezsőt pályájáról kérdezték, mindig azt hangsúlyozta: véletlenek és szerencse kellett a sikerhez. “Azért, mindezek mellett, nem feledkezhetünk meg a tehetségről sem, ami egyszerű iparos tanulóból a Színművészeti Főiskoláig juttatta” – tette hozzá. Mint mondta, ami Garas Dezsőt leginkább egyedivé, utánozhatatlanná és szerethetővé tette, az a természetesség, “a közülünk valóság” érzése.

Garas Dezső szerepeiről, rendezéseiről szólva elmondta: mély alázattal viseltetett hivatása iránt, a legkisebb szerepbe is beleadta szívét-lelkét. Szeretett és tudott dolgozni, szenvedett a tétlenségtől. Halála előtt tíz nappal még a Nemzeti Színház színpadán állt. Törőcsik Mari felidézte, hogy először Garas Dezsővel lépett a Nemzeti Színház színpadára, statisztáltak mint főiskolások Az ember tragédiája című előadásban, utoljára pedig a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban játszottak együtt. “Vele léptem a Nemzeti színpadára, és ő velem lépett utoljára a Nemzeti színpadára” – mondta. “Köszönöm azoknak a színészeknek, akik eljöttek, mert mindannyian többet érdemlünk” – fogalmazott a nemzet színésze.

Garas Dezső születésének 82. évfordulóján az emléktáblát Vattamány Zsolt, Ráday Mihály és a művész fia, Garas Dániel operatőr együtt avatta fel. Az emléktábla avatáson Garas Dezső családja, tisztelői és számos művész megjelent, többek között Kende János, Gárdos Péter, Sándor Pál, Kern András, Balázsovits Lajos, Harkányi Endre, Molnár Piroska, Máté Gábor és Kulka János.

Forrá: MTI