PestInfo

…egy újabb InfoCsoport honlap…

Posts Tagged: Budapest


Kortárs költők írtak verseket az Örkény Színház társulatának

2016-12-17
Kultúra No Comments


A színház az évad elején kért fel huszonnégy költőt a feladatra, a műveket a színészek előadásában december 29-től teszik közzé az interneten.

Hogy mely költő melyik színésznek ír verset, azt az évadnyitó társulati ülésen sorsolták ki. A verseket december 29-től a január 22-i magyar kultúra napjáig naponta osztják meg az interneten. Az Örkény Színház a magyar irodalom kötelező verseiből válogató Anyám tyúkja (2) című előadásra készülve kért fel 24 kortárs költőt, írjanak egy-egy verset a társulat tagjainak. “Nemcsak a +kötelező+ versekre vagyunk kíváncsiak, hanem a kortárs költészetre is” – olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Nem kötötték meg, hogy ki miről írjon vagy hogy a színész és a szöveg között miféle kapcsolat legyen. “Csak azt kértük, hogy a szöveg számoljon azzal, hogy ki mondja majd és hogy még meg nem jelent szöveget kapjunk, mi legyünk az első közlők, továbbá hogy a terjedelem lehetőleg ne haladja meg a húsz sort” – írják.  “Reméljük, hogy az élő költők társaságának és az Örkény társulatának találkozásából emlékezetes versek és versmondások születnek” – fogalmaznak a közleményben.

A költő-színész párok között van például Balla Zsófia és Bíró Kriszta, Csukás István és Máthé Zsolt, Rakovszky Zsuzsa és Kerekes Éva, Ferencz Győző és Szandtner Anna, Kukorelly Endre és Gálffi László, Varró Dániel és Epres Attila, Térey János és Tenki Réka, Tóth Krisztina és Pogány Judit, Aczél Géza és Mácsai Pál. A kezdeményezés részeként Znamenák István színművész a 2017-es Arany János-emlékév alkalmából a költő versét mondja el.

Forrás: MTI


Cipősdoboz Vár

2016-12-14
Kultúra, Színes No Comments


Cipősdoboz Vár,  Gyűjtőpont

Cipősdoboz Vár, Budapest, Deák tér

A Cipősdoboz Vár ajándékgyűjtő pont a Deák téren 2016. december 14-én. MTI Fotó: Kovács Tamás


Szilveszter-rali – Részvételi rekord, hat ország háromszáz versenyzője a Hungaroringen

2016-12-12
Színes No Comments


Várhatóan hat ország háromszáz versenyzőjének részvételével rendezik meg a 18. évbúcsúztató Szilveszter-ralit a Hungaroringen december 28-án és 29-én.

A szervezők hétfői közleménye szerint öt nap elteltével le kellett zárni a nevezést, a szerda esti nyitást követő harminc órában ugyanis több mint kétszázan jelezték részvételi szándékukat. A verseny történetében először ezúttal a nézőknek belépőt kell váltaniuk. A kétezer forintos, csak a helyszínen megváltható jegy a rendezvény mindkét napjára és a kísérő eseményekre is érvényes lesz.

Az idei Szilveszter-ralira a tavalyi eseményhez hasonlóan Csehországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és  Lengyelországból is érkeznek versenyzők. “Az idei szezonban oly népszerű és eredményes R5-ös autókból minden típus rajthoz áll majd, ráadásul a nézők a technikailag csúcsragadozónak számító WRC-t is láthatják majd a mezőnyben, amelyben az elmúlt évek címvédői, számtalan magyar bajnok, illetve CEZ, azaz Közép-Európa bajnok is található az előzetes nevezések alapján” – mondta a viadal egyik főszervezője, Garamvölgyi Zoltán.

A verseny az interneten rádiós és televíziós közvetítésben is élőben követhető lesz. Az idei Szilveszter-rali össztávja 79,33 kilométer, december 28-án egy gyorsasági szakaszra és a rajtceremóniára, december 29-én pedig hat gyorsasági etapra kerül sor.

Forrás: MTI


Mikulás-futás Budapesten

2016-12-11
Színes No Comments


Mikulás-kocogás Budapest

Mikukás-futás, Budapest

A tizenharmadik alkalommal megrendezett Nagy Mikulás Kocogás résztvevői futnak a belvárosi Erzsébet téren 2016. december 11-én. MTI Fotó: Mohai Balázs


Emléktáblát avattak Fekete Gyula író emlékére

2016-12-09
Kultúra No Comments


Emléktáblát avattak Fekete Gyula (1922-2010) háromszoros József Attila-díjas író, szociográfus, a Magyar Írószövetség örökös tagja tiszteletére egykori Kecskemét utcai otthonának falán pénteken Budapesten.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: Fekete Gyula a napi gondokban látta meg a távlatot. Nem csupán a népességfogyás veszélyeit ismerte föl, hanem már az 1970-es években rámutatott a nyugati civilizáció haldoklására. Nem csupán regények, drámák és más elbeszélések írója volt, hanem a röp- és vitairatok műfajának kiemelkedő szerzője is. Utóbbi típusú írásai fontos kordokumentumokként igényt tarthatnak a történészek figyelmére is – fűzte hozzá.

Fekete Gyula Emléktábla Budapest

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke koszorút helyez el Fekete Gyula újonnan felavatott emléktáblájánál az író egykori otthona, az V. Kecskeméti utca 6. számú ház előtt 2016. december 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos

Lezsák Sándor felidézte azt is: akárcsak Csoóri Sándoron és másokon, Fekete Gyulán is érződött a csalódottság 1989 után. Amikor 1992-ben a köztársasági érdemrend középkeresztjével akarták kitüntetni, nem volt hajlandó átvenni az elismerést Antall Józseftől és Göncz Árpádtól. Az emléktábla-avatáson Bíró Zoltán, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum főigazgatója hangsúlyozta: Fekete Gyula mindig a lehető legharcosabban állt ki először is a magyarság, másodszor pedig a valódi demokrácia mellett. Ebben a sorrendben látta a nemzet megmaradásának egyetlen lehetséges zálogát.

Nagyon sokszor dühös ember volt, határozott véleménnyel, de egyben nagy demokrata is, sosem tett szemrehányást azért, ha egy-egy kérdésben leszavazták társai a Magyar Demokrata Fórumban (MDF) – idézte fel Bíró Zoltán. Próféta volt a maga korában, akinek intésére például a népességfogyás ügyében kevesen figyeltek oda, de az idő őt igazolta. Ha ma végre komolyan vesszük jóslatait, talán még nem késő – fogalmazott Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke. Hozzátette: az elidegenedés, az önérdek mindent elöntő mérges árhulláma ellen író Fekete Gyula sosem volt aktuálisabb, mint ma. Életműve az egymás iránt és a hazáért érzett felelőség mindenek elé helyezéséről, a közösség javára végzett alázatos munkáról szólt.

Fekete Gyula 1947-től Budapesten szerkesztette a Március Tizenötödikét, majd rovatvezető volt a Szabad Szónál, 1954-től a Művelt Nép munkatársaként dolgozott. 1956-ban az Írószövetség prózai szakosztályának titkára lett. Decemberben letartóztatták, csak 1957-ben szabadult. 1965 és 1968 között a Budapest című lap szerkesztője, 1981 és 1989 között az Írószövetség alelnöke, 1988-ban és 1989-ben a Hitel munkatársa volt. Pályája elején a városba került falusi embereket ábrázolta. Jelentős műve Az orvos halála (1963) című regénye. 1964 után 12 kötetes történelmi sorozatba kezdett a háború, a megszállás és a nagy történelmi fordulat idejéről. Nagy vihart kavart a népesedési gondokról, a társadalmi életvitelről, a bizonytalan jövőképről beszámoló Éljünk magunknak? (1972) című dokumentumgyűjteménye. 1988 és 1990 között az MDF elnökségi tagja, 1990-ben és 1991-ben a Magyar Néppárt elnöke, az 1990-es évek közepén a Magyarok Világszövetségének ügyvezető alelnöke is volt. 1998-tól a Százak Tanácsa közhasznú egyesület ügyvezető elnökeként dolgozott.

Egyéb elismerések mellett 2001-ben Magyar Örökség-díjjal, 2006-ban Arany János-díjjal, 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmével, 2008-ban a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíjával jutalmazták.

Forrás: MTI

 


Emléktáblát avattak Garas Dezső szülőházán

2016-12-09
Kultúra No Comments


Emléktáblát avattak Feras Dezső szülőházán

Törőcsik Mari kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze beszédet mond a Garas Dezső (1934-2011) Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a nemzet színésze szülőházán elhelyezett emléktábla avatásán Budapesten, a VII. kerületi Alsó erdősor utcában 2016. december 9-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Emléktáblát avattak Garas Dezső (1934-2011) színművész tiszteletére pénteken Budapesten, a nemzet színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész szülőházán, a VII. kerületi Alsó erdősor utca 10-es szám alatt.

Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere úgy fogalmazott: az emléktábla hozzájárul ahhoz, hogy méltó módon megőrizzük egy felejthetetlen színész, egy nagyszerű ember emlékezetét.

Mint mondta, nagy művészt, valódi színészóriást veszítettünk el öt éve decemberben. “Mi, erzsébetvárosiak különösen közel érezhetjük magunkhoz, hiszen Garas, született Grósz Dezső 1934. december 9-én látta meg a napvilágot itt, az Alsó erdősor utca 10. szám alatt, s itt is lakott 1955-ig” – mondta, hozzátéve: először egy földszinti szoba-konyhás udvari lakásban, azután az első emeleten egy kétszobás lakásban élt édesanyjával és két húgával.

“Keveset beszélt róla, mégis életre szóló traumát jelentett számára, hogy 1944-ben őt és családját is sárga csillag viselésére kötelezték” – mondta. Felidézte: amikor Garas Dezsőt pályájáról kérdezték, mindig azt hangsúlyozta: véletlenek és szerencse kellett a sikerhez. “Azért, mindezek mellett, nem feledkezhetünk meg a tehetségről sem, ami egyszerű iparos tanulóból a Színművészeti Főiskoláig juttatta” – tette hozzá. Mint mondta, ami Garas Dezsőt leginkább egyedivé, utánozhatatlanná és szerethetővé tette, az a természetesség, “a közülünk valóság” érzése.

Garas Dezső szerepeiről, rendezéseiről szólva elmondta: mély alázattal viseltetett hivatása iránt, a legkisebb szerepbe is beleadta szívét-lelkét. Szeretett és tudott dolgozni, szenvedett a tétlenségtől. Halála előtt tíz nappal még a Nemzeti Színház színpadán állt. Törőcsik Mari felidézte, hogy először Garas Dezsővel lépett a Nemzeti Színház színpadára, statisztáltak mint főiskolások Az ember tragédiája című előadásban, utoljára pedig a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban játszottak együtt. “Vele léptem a Nemzeti színpadára, és ő velem lépett utoljára a Nemzeti színpadára” – mondta. “Köszönöm azoknak a színészeknek, akik eljöttek, mert mindannyian többet érdemlünk” – fogalmazott a nemzet színésze.

Garas Dezső születésének 82. évfordulóján az emléktáblát Vattamány Zsolt, Ráday Mihály és a művész fia, Garas Dániel operatőr együtt avatta fel. Az emléktábla avatáson Garas Dezső családja, tisztelői és számos művész megjelent, többek között Kende János, Gárdos Péter, Sándor Pál, Kern András, Balázsovits Lajos, Harkányi Endre, Molnár Piroska, Máté Gábor és Kulka János.

Forrá: MTI


Megújul a Vajdahunyad vára

2016-11-30
Kultúra No Comments


A következő három évben 3,7 milliárd forintot költenek a Vajdahunyad vára műemléki épületrekonstrukciójára a Liget Budapest projekt keretében.

A Magyar Közlöny keddi számában olvasható kormányhatározat szerint a nemzetgazdasági miniszternek a nemzeti fejlesztési miniszter bevonásával a 2017 és 2019 közötti költségvetési időszakban kell biztosítania legfeljebb 3,7 milliárd forintos forrást a Vajdahunyad várára, a büdzsé állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetében.

Az épületrekonstrukció beruházásának építtetői feladatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. látja el a kormányhatározat alapján. Mint írják, a munkálatok határidejét a Liget Budapest projekt megvalósításával összehangoltan állapítják meg.

Forrás: MTI

 


Ország karácsonyfája

2016-11-25
Kultúra No Comments


Mindenki karácsonyfája

Az ország karácsonyfája, MTI Fotó

Az ország karácsonyfája Budapesten, a Kossuth téren 2016. november 25-én. A mintegy húsz méter magas, négy és fél tonna súlyú ezüstfenyőt a Fejér megyei Sárszentmihályon vágták ki. MTI Fotó: Lakatos Péter


Karácsony a galériás negyedben

2016-11-24
Kultúra No Comments


Karácsonyi Happening címmel rendezi meg első közös programját december 9-10-én az Art&Antik Street – Falk Miksa a Galériák Utcája elnevezésű összefogás Budapesten.

A Falk Miksa utcában és környékén található művészeti galériák, aukciósházak, műkereskedők és vendéglátóhelyek összefogásának eredményeképpen az Art&Antik Street “egész évben nyitva áll”, december 9-10-én pedig a különböző programok, a forralt bor és gesztenye mellett 15-20 százalékos vásárlási kedvezménnyel várják a látogatókat – mondta el Szegal Hanna Lea művészeti menedzser a rendezvényt beharangozó csütörtöki sajtóeseményen Budapesten.

A programok között szerepel többek között a BÁV Szt. István Antikvitás látvány asztalosműhelye, ahol a Kozma Lajos Faipari Szakközépiskola diákjai ismertetik meg az érdeklődőkkel a fafajtákat, az esztergályozás és az intarziakészítés rejtelmeit. Az Európa Galéria fotókiállítással, a Bujanovics Régiségbolt könyvbemutatóval, a Missionart a Czóbel-Csernus-Márffy című kiállítással készül, amelyet Kratochwill Mimi vezetésével tekinthet meg a közönség. A Nagyházi Galéria és Aukciósházban december 9-én Wagner János festőművész mutatja be gyűjteményét, másnap Kiss Erika művészettörténész ezüstékszer-anyagával ismerteti meg az érdeklődőket.

Tar Judit, a Falk Art Fórum egyik rendezője kiemelte: a galériatulajdonosok, régiségkereskedők, aukciósházak és üzlettulajdonosok arra jutottak, hogy itt az ideje a megújulásnak és az összefogásnak.

Wohlmuth István, az V. kerületi önkormányzat kulturális tanácsnoka rámutatott: jó lenne a galériákat élettel telíteni, és bevonzani a fiatalokat, a diákokat is. Hozzátette: az önkormányzat minden új kezdeményezést örömmel vesz, igyekszik mögé állni és támogatni. Mint mondta, a művészet, a kultúra az egyik legjobb hosszú távú befektetés, és nagy szükség van egy olyan mecenatúraréteg kialakítására, amelynek tagjai tisztában vannak a művészet támogatásának fontosságával.

Forrás: MTI

 


A Városháza parkjában áll majd Budapest karácsonyfája

2016-11-22
Kultúra No Comments


A Városháza park téli fesztiválján, az Advent Budapest elnevezésű rendezvényen állítják fel november 23-án a főváros karácsonyfáját, amelyet másnap gyerekek segítségével díszítenek fel.

A rendezvényt szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. MTI-hez eljuttatott keddi közleménye szerint a hatalmas fenyőfa feldíszítésénél első alkalommal működnek közre gyerekek, akik nem csak csütörtökön segíthetnek a fa díszítésében, de az első adventi hétvégén az Üvegházban díszeket is készíthetnek saját karácsonyi kívánságaikkal vagy üzeneteikkel, és ezeket is elhelyezhetik a fenyőfán.

Az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár idén december 27-ig várja a látogatókat gazdag programkínálattal, jótékonysági eseményekkel és számos meglepetéssel.

A kulturális rendezvényeknek helyet adó fűtött Üvegházban a négy adventi hétvégén, szombaton és vasárnap egész nap ingyenes családi programok; bábszínház, betlehemes játékok, kézműves foglalkozások, jótékonysági macigyűjtés, adventi gyertyagyújtás és koncertek várják az érdeklődőket, hétköznap esténként pedig amatőr kórusok, társulatok mutatják be itt karácsonyi műsoraikat.

A Városháza parkban állítják ki az óvodás és iskolás csoportok által környezettudatos eszközökkel dekorált 90 stilizált kisfenyőt is, amelyek a FŐKERT és a Szabad Tér Színház együttműködésének köszönhetően idén újra köztéri installáció formájában díszítik a belvárosi teret.

Forrás: MTI