Életkorok és játékok – a kisiskolás korba érés

Szenzomotoros fejlesztőjáték gyermekeknek

A GraviTab fejlesztőjátékhoz kapcsolódó cikksorozatunkban a játék és a legkomplexebb értelemben vett emberi egészség viszonyát kívánjuk megvilágítani, külön hangsúlyozva a játék és a mentális állapotfelmérés lehetséges összefüggéseit. A játszás folyamata, mint spontán, örömteli, nem rutinszerű tevékenység, kiváló lehetőséget teremt a koncentráció, a szenzomotoros képességek, és egyéb nehezen mérhető területek vizsgálatára. A játék és a játszás képessége ideális esetben egész életében elkíséri az embert. Gyermekek esetében a szellemi és fizikai fejlődés fontos komponense. Felnőttkorban az aktív kikapcsolódás, a regeneráció lehetőségét nyújtja. Idős korban a mentális állapot megóvását segíti elő.

Legutóbbi cikkünkben az óvodáskor jellegzetességeiről írtunk, elsősorban a játékok szempontját tekintve. Azt azonban még nem hangsúlyoztuk, hogy az óvodáskor kései szakasza éppen annak a nagy váltásnak az előszobáját jelenti, amely határon túl a játéktevékenység úgy marad fontos része a kisgyerek életének, hogy már másodlagos pozícióba szorul. Ugyanakkor a pedagógusoknak tudniuk kell, amint tudják is, hogy csakúgy, mint az óvodások, a kisiskolások sem alkalmasak egyórás vagy akár csak félórás figyelésre, ha ez előírt, feladatszerű. Nem várható, hogy az írás- illetve a számolni-tanítás, vagy bármilyen magyarázás egyes huzamai alkalmával a kicsik 20-25 percnél tovább tudjanak összpontosítani. A szünetekkel elválasztott tanórák tagolása, tervezett menete, illetve a napközis foglalkozásoké ennek megfelelően kell formálódjék.

          A váltószakaszban annál is figyelmesebben, szisztematikusabban, több részletre kiterjedően vizsgálandó az egyes gyerekek érettségi állapota, szokásvilága, mint addig. Minthogy a kiskori szorongások a hatodik-hetedik életévben korosztály-specifikusan tovább tartanak, így az agresszivitás negatív megítélésével még csínján kell bánni, ha csillapítani, oldogatni kell is az agresszív magatartást. Az indulat-rohamok egyébként a hatéveseknél rendre gyors lefolyásúak. Viszont a kínzós játékok visszatérő gyakorlata már egyéni vonás, arra utal, hogy valamiért a korosztályos átlagnál sokkalta nagyobb feszültség van a gyerekben, jó lenne mielőbb kitudni, tisztázni, vajon miért. A korábbi életszakaszukban biztonságérzet nélkül játszó – éhes és abuzált – gyerekek eleve hajlamosabbak erre. Az ujjszopás és az önizgatás jelensége úgy egyáltalában még természetesnek tekinthető, de ha igen sűrűn, rendszer-jellegűen történik, az ebben a korban már egész határozottan szeretethiányra utal. A többezer szó ismerete, az ötszavas mondatoknál is hosszabb mondatok nem ritka használata a hatodik évben éppúgy normának mondható, mint a mozgáskoordinációnak a ceruza-rajzra képesítő finommechanikus szintje. Az egyidős gyerekek rajzkészségének rajztehetségének eltérései azonban ekkor még nem állapíthatók meg jól: csak iskolás korban fognak kiütközni. Logopédusi ellenőrzésre a hatodik évben mindenképp szükség van  – akár először, akár       x-edszer –, mert az iskolával hamarosan megnő a módszeres javításnak úgy a lehetősége, mint adott esetben szüksége. A rossz otthoni körülmények –  a veszélyeztetettségi helyzet –  következései természetesen nem azonosak  a koraszülöttségi problémáknak az iskolás korra történő kivetülésével, és megint más a Down-szindrómának, illetve az autizmusnak a gondja; mindezeknek a rendellenességeknek a játék-centrikus terápiáiról a következőkben lesz szó.

A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék az elmélyült koncentrációt igénylő manuális tevékenység és a több felhasználót összekapcsoló digitális világ előnyeit ötvözi. A GraviTab játék hardver része egy valós, kézzel fogható ügyességi játék, amiben a felhasználó a tábla megdöntésével – a kiválasztott feladattípusnak megfelelően – egy pályarendszerben közlekedtet egy fémgolyót. A feladatok kiadását és a játék végeztével az értékelést már egy okostelefonos alkalmazás végzi. Ez teszi lehetővé a készségfejlesztő játékban a mérhetőséget, a felhasználó azonos feladattípusban elért eredményének összehasonlítását a korábbi teljesítményével, illetve a GraviTab-bel játszó kortársaival. A GraviTab szenzomotoros fejlesztő játék a Széchenyi 2020 Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretén belül „Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés” tárgyú VEKOP-2.1.7-15-2016-00162 számú projekt keretében, az EU és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A projektről bővebb információ a Gravitab oldalon érhető el.

Gravitab sensorimotor coordination
Gravitab Sensomotorische Koordination


Ezt a tartalmat támogatott formában helyeztük el. A Szerkesztőség.hu tartalom kihelyezéséről és a tartalomszolgáltatásról bővebben itt:
Támogatott tartalom  Frissítve: 2019.05.03.