Mondj egy mesét! címmel készül bemutatóra a Kolibri Színház

Mondj egy mesét! címmel láthatja a közönség a Kolibri Színház legújabb, improvizációra épülő előadását szombaton Budapesten.

Az előadások során, melyek az első szerelem, a nagy bulik, a testvéri versengés, a csínytevések, a veszteségek, a traumák, a szabadság, a naivitás és a felnőtté érés témáját járják körül, a Kolibri Színház közép- és fiatal generációjának színészei osztanak meg egy-egy kamaszkori történetet a közönséggel a Kolibri Pincében – közölte a teátrum. Mint írják, a társulat egyik tagja elmond egy történetet és bevonja a többieket a játékba, hogy együtt keltsék éltre azt. Azt, hogy ki mit játszik az előadáson, csak aznap dől el.

Nemcsak a színészek, hanem a közönség is aktívan alakíthatja a darabot: még az előadás előtt választhat egy tárgyat a kellékdobozból, ezt használhatják aznap a színészek történeteik felidézésekor. A tájékoztató szerint minden este hat történet kel életre a színpadon Alexics Rita, Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Erdei Juli, Fehér Dániel, Krausz Gábor, Mészáros Tamás, Nizsai Dániel, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Ruszina Szabolcs, Szanitter Dávid és Tóth József részvételével. „A Kolibri Színház 25. évadában úgy döntöttünk, hogy most ne csak játsszanak a társulat színészei, hanem meséljenek el egy-egy történetet a kamaszkorukból, egy olyat, amiről azt gondolják, hogy valami miatt fontos, érdekes, elgondolkodtató. Ebben az évadban engedjük meg magunknak ezt a személyességet, kitárulkozást. Ismerjük meg jobban őket, akik nap mint nap jelmezbe bújva másokat jelenítenek meg érzékenyen és odaadóan; most kerüljenek ők a középpontba” – olvasható az összegzésben.

Az előadást Vidovszky György rendezésében láthatja a közönség.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?