PestInfo

…egy újabb InfoCsoport honlap…

Monthly Archives: december 2016


A sokoldalú Tommy Viget ünnepelték a BJC-ben

2016-12-08
Kultúra No Comments


A világhírű vibrafonos, ütőhangszeres Tommy Vig nemcsak koncertet adott a hétvégén a Budapest Jazz Clubban, hanem képzőművészeti alkotásait is kiállították és bemutatták a róla készült könyvet.

“Úgy érzem, egyszerre érkeztem pályafutásom újabb állomásához és egyben összegeztem is. Hetvennyolc éves vagyok, az ember egy bizonyos kor után számot vet, de én jól érzem magam a bőrömben, elégedett vagyok és remélem, valami tehetség is van bennem” – fogalmazott Tommy Vig az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli adásában.

Mint elmondta, a Tommy Vig – Mozaikkockák egy zeneművészről címmel róla megjelent könyvet Máté J. György irodalomtörténész írta, aki negyven róla szóló, Amerikában megjelent cikket fordított le angolról magyarra. Ezek például a Los Angeles Timesban, az International Herald Tribune-ban és a Downbeatben jelentek meg.

A 2006-ban hazatelepült vibrafonművész, dobos, zeneszerző fél évszázadon át aratott sikereket az Egyesült Államok dzsesszszínpadain. 1956-ban hagyta el Magyarországot, ahol hétévesen már játszott a Zeneakadémián, a Fővárosi Nagycirkuszban és a Városi Színházban, egy évvel később pedig lemeze jelent meg Bécsben osztrák dzsesszszólistákkal. Távozása után előbb a bécsi Zeneakadémián Joe Zawinul triójában dobolt, majd 2006-ig New Yorkban, Los Angelesben, Las Vegasban élt és muzsikált.

Fellépett Frank Sinatrával, Miles Davisszel, Sammy Davis Jr.-ral, Michel Legrand-nal, Quincy Jonesszal, a Beach Boysszal, a Manhattan Transferrel, Woody Allennel, Rod Stewarttal, Diana Rosszal és Michael Jacksonnal is, 1984-ben Los Angelesben a hivatalos Olimpiai Jazz Fesztivál rendezője volt.  Filmzeneszerzőként, karmesterként, hangszerelőként, dobosként, vibrafonosként a Warner Bros., a Fox, az Universal, a CBS, a Columbia stúdióiban dolgozott. Több mint 1400 stúdiófelvételt készített, kétszer az Oscar-díj gálán is fellépett. 2001-ben a Los Angeles Jazz Societytől a vibrafonosok Oscar-díját vehette át.

Forrás: MTI

 


Kölcsönlakás című vígjáték bemutatója a Játékszínben

2016-12-07
Kultúra No Comments


Kölcsönlakás a Játékszínben

Kölcsönlakás vígjáték, Játékszín

Szulák Andrea (j) Miss Cook, Lévay Viktória (k) Johanna Markham és Molnár Áron (b) Alistair Spenlow szerepében Ray Cooney és John Chapman Kölcsönlakás című vígjátékának próbáján a Játékszínben 2016. december 7-én. A darabot Kapitány Iván rendezésében december 10-én mutatják be. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Hátrametszés címmel jelent meg Jordán Tamás színművész könyve

2016-12-05
Kultúra No Comments


Hátrametszés címmel jelent meg Jordán Tamás színművész könyve az Alexandra Kiadó gondozásában. Az önéletrajzi kötetben a színművész az elmúlt 73 évre visszatekintve az eddig szőnyeg alá söpört történeteit idézi fel, sok humorral.

Jordán Tamás: Hátrametszés

Jordán Tamás: Hátrametszés

Jordán Tamás Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színigazgató, egyetemi docens, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja életének története 336 oldalas, sok fotóval gazdaggá tett könyvben olvasható. A kötet hétfői budapesti bemutatóján a színművésszel barátja, Sebő Ferenc énekes, dalszerző, a Sebő Együttes vezetője, a kötet szerkesztője beszélget a Nyugati téri Alexandra Könyvesház Pódiumán. Jordán Tamás az MTI-nek elmondta: az Alexandra Kiadó, annak tulajdonosa, Matyi Dezső kérte fel a kötet megírására. Nem készült könyvet írni, de hosszú töprengés után úgy döntött, hogy ő maga írja meg életét, mert egyes szám harmadik személyben leírva bizonyos dolgok nem tűnnének érvényesnek, személyes, szubjektív akart lenni.

“Visszatekintve erre a 73 évre, be kellett látnom, hogy egy csomó dolgot a szőnyeg alá söpörtem. Azt mondtam, hogy most félreteszem ezt a szőnyeget és megnézem, hogy mik kerültek alá. Ezeket a darabokat vizsgálgatva haladok időben a gyerekkortól egészen máig” – mondta. “Ez a könyv leírja azt, hogy egy befelé forduló, zárkózott, elfogódott kisfiúból hogyan lett a mai Jordán Tamás” – fogalmazott a kötetről szólva, amelyben családi vonatkozású történetek is megjelennek. Végighaladt életének minden nagy szakaszán: a gyerekkor, az Egyetemi Színpad, a 25. Színház, Kaposvár, a Merlin, a Nemzeti Színház, Szombathely. “Mindegyiknél elidőzök egy keveset, írok nagyon tréfás dolgokat is” – mondta, hozzátéve, hogy a könyvben sok humor van. “Arra figyeltem írás közben is, hogy az egyes állomásaimnak, az ott lévő találkozásoknak mit köszönhetek, mert mindegyik jelentős volt. Ez egy fejlődés, amely eljuttatott oda, ahol most tartok. Ehhez sok minden kellett: sok szerencse, sok ismeretség, sok szerep, sok barátság és kellettek a velem nem rokonszenvező emberek is” – mondta.

“Az Egyetemi Színpad volt a szakmai általános iskolám, a 25. Színház a középiskola, Kaposvár az egyetem. A Merlin, a Nemzeti Színház és Szombathely már az ott felszedett tudásnak a gyümölcsöztetése mint igazgató” – fogalmazott. Mint mondta, tanítani is nagyon szeret, de mivel Budapesten és Szombathelyen is sokat játszik, nem fér bele az életébe. A művész számára, aki eddig csupán pályázatokat, kérvényeket, beadványokat, kimutatásokat írt, magántermészetű szövegeket nem, és keveset levelezett, új terep volt az írás. A kiadó hivatalos szerkesztője mellett felkérte a szerkesztői munkára Sebő Ferencet, akivel már írás közben sokat konzultált, hiszen barátságuk, együttműködésük több mint harmincéves, ezért az emlékezésben is segítségére lehetett.

Jordán Tamás elmondta: kíváncsian várja a visszajelzéseket, hiszen annyira szabálytalan ez a könyv, mint amilyen szabálytalan a címe. A hátrametszés geodéziai műszó, egy geodéziai műveletnek a neve, a könyv ennek magyarázatával kezdődik. “Ha egy ismeretlen pontnak a koordinátáját akarom megállapítani, akkor látnom kell három, már ismert koordinátájú pontot. A földmérő mérnök kimegy, a teodolittal beméri ezeket a szögeket, és abból kiszámolja annak az ismeretlen pontnak a koordinátáját. Az életben is így van: én magamat nem tudom definiálni, a viszonylataim határoznak meg – tárgyakhoz, emberekhez, dolgokhoz. Annak alapján tudom meghatározni magamat” – mondta. Hozzátette: a könyvet egész nyáron írta. “Általában nem nézek vissza, most rá voltam saját magam által kényszerítve, és nagyon érdekes munka volt” – mondta, hozzátéve: az írás könnyen ment, mintha valaki diktálta volna a szöveget. “Szólnom is kellett magamnak: lassan mondd, mert nem bírom leírni”.

A Hátrametszés címmel megjelent kötet alcíme: Az életem – tétre, helyre, befutóra. “A könyvben, ha nem is dicsekszem, de nem hallgatom el, hogy szenvedélyes lóversenyfogadó voltam” – idézte fel, hozzátéve: szenvedélye volt a kártya és a lóverseny, de szerinte olyan tételekről volt szó, hogy ha nyer, ha veszít, egyik sem változtatja meg az életét.

A könyv megvásárolható: Hátrametszés

Forrás: MTI


Horváth Kornél lett a világ legjobb ütőse a Rhythm magazin szavazásán

2016-12-05
Kultúra No Comments


Horváth Kornél

Horváth Kornél

Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres budapesti otthonában 2016. december 5-én. Horváth Kornél lett 2016-ban a világ legjobb ütőhangszerese a rangos brit Rhythm zenei magazin internetes oldala, a musicradar.com szavazásán. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Csütörtökön mutatják be a Szepsy István borászról készült dokumentumfilmet

2016-12-05
Kultúra No Comments


Csütörtökön az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be A szeretet mint tőke című, Szepsy István tokaji borászról készült dokumentumfilmet.

“Szepsy Istvánnak nemcsak szakmai tudása, hanem lelki nagysága is annyira különleges, hogy az kamera után kiáltott, és tudtuk, őt a kép erejével is meg kell örökítenünk az utókor számára” – mondta el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorán Tallián Hedvig, a film forgatókönyvírója.

Kiemelte: Szepsy István nemcsak Magyarországon és Tokaj-Hegyalján számít az első számú borásznak, de 2013-ban, a Comói-tó partján rendezett World Wine Symposiumon, a világ legrangosabb borászai neki ítélték oda a borvilág Oscar-díjának számító Bor Urai díjat (Les Seigneurs du Vin). Ezzel nem csak maguk közé emelték a magyar borászt, de elismerték a magyar borvidéket és azt az emberi és szakmai teljesítményt, amelyet Szepsy István több évtizede végez – fűzte hozzá.

Tóth Gábor, a film rendezője elmondta, hogy a film készítésébe 2011-ben kezdtek bele és egy négy évszakot átfogó forgatással számoltak. “Én kívülállóként csöppentem ebbe a munkába, Hedvig volt az, aki már ismerte Istvánt és korábban sok anyagot, cikket, blogot írt róla. Én szakmai kihívásként tekintettem arra, hogy portréfilmet forgassak egy ismert személyiségről” – fűzte hozzá. Az alkotók a filmben kísérletet tesznek arra, hogy megmutassák az életében már legendává vált világklasszis tokaji borász portréját, aki nem csupán szakmai teljesítményével, de spirituális útkeresésével is példaként szolgálhat sokaknak. A film a főszereplőn kívül megszólít számos elismert kortársat, köztük barátokat és családtagokat is.

A december 8-i vetítést beszélgetés követi Szepsy Istvánnal és az alkotókkal, illetve borkóstolóra is sor kerül a mozi kávézójában. A Magyar Média Mecenatúra 3,4 millió forintos gyártási támogatásával forgatott dokumentumfilm operatőre Tóth Gábor volt, producere Novák Lajos, társproducere pedig Novák Dániel.

Forrás: MTI


Magyar Zoltán Ferencváros díszpolgára

2016-12-04
Színes No Comments


Magyar Zoltán a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai bajnok magyar tornász kapta Ferencváros díszpolgári címét a kerület napján, amelyen mások mellett Pro Urbe díjban részesült a Ferencvárosi Torna Club férfi labdarúgó csapata.

Magyar Zoltán Ferencváros díszpolgára

Magyar Zoltán, a nemzet sportolója, kétszeres olimpiai bajnok magyar tornász (j) átveszi a Ferencváros Díszpolgára cím oklevelét Bácskai János (Fidesz-KDNP) polgármestertől a Ferencváros napja alkalmából a Bálna Budapestben tartott ünnepségen 2016. december 4-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A vasárnap esti rendezvényen Magyar Zoltánt a lólengés újító világklasszisaként jellemezték, aki a kerületben nőtt fel és pályája során végig a Ferencvárosi Torna Club tornásza volt. Pro Urbe díjban részesült a Fradi férfi labdarúgó csapata, amely egyebek mellett 29-szeres magyar bajnok és 22-szeres kupagyőztes. A csapatot valamennyi játékos és a szakmai stáb képviselte, a díjat Kubatov Gábor, a klub elnöke és Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója vette át. Kubatov Gábor köszönő beszédében azt emelte ki, hogy a labdarúgó szakosztály 116 éve és 1 napja alakult, győzelmeiket pedig a gyerekeknek ajánlják, akik a sportból a többi között megtanulják az egymásért küzdést és azt, hogy a pályán mindenki egyenlő.

Ugyancsak Pro Urbe díjat kapott Aczél Gábor, Budapest volt főépítésze, aki Középső-Ferencváros rehabilitációs munkáinak szakmai irányítója volt és Tőkés Sándor nyugalmazott gyógypedagógiai oktató-nevelő, a ferencvárosi Gát utcai iskola volt igazgatója. Bácskai János (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy Ferencvárosban a városrehabilitáció, a Fradi és a kultúra mindig kiegészítette, feltételezte egymást. Köszönetet mondott a díjazottaknak azért a munkáért és önfeláldozásért, amellyel olyanná vált a városrész, amelyben érdemes élni, dolgozni, tanulni és múlatni az időt. A rendezvényen képviseltették magukat a kerület határon túli magyar testvérvárosai is.

Bácskai János átadta a közelmúltban kapott nemzetközi ingatlanfejlesztési nívódíj, a FIABCI Prix d’Excellence másolatát Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettesnek, megköszönve, hogy a fővárosi önkormányzat az elmúlt 25 évben a 200 millió euró értékű városrehabilitációs program költségvetésének közel negyedét vissza nem térítendő támogatásként adta a kerületnek.

Forrás: MTI

 


Metrópótló hajó jár a Dunán

2016-12-03
Színes No Comments


Metrópótló hajó

Metrópótló hajó, MTI Fotó

A Batthyány térnél áll 2016. december 3-án az a metrópótló hajó, amelyik a MTESZ-székház bontása miatt lezárt Kossuth téri megálló miatt a Duna másik oldalára, a térhez közeli parthoz viszi az utasokat. Az átkelőjáraton nem kell újabb jegyet kezelni. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt


Hálózatosodás az egészség területén – Pannon Egészségipari Klaszter

2016-12-03
Gazdaság, Promóció No Comments


Sokan, sokféleképpen vélekedünk az egészségügyről. Abba már kevesebben gondolunk bele, hogy milyen szerteágazó lehet a tágabb értelemben vett egészségipar. Egy több éve működő klaszterszövetség eddigi tapasztalataira építve értelmezi újra az egészségipar területén dolgozók együttműködési lehetőségeit.

A Pannon Egészségipari Klaszter működését az egészségipar vállalkozásai K+F+I (kutatás, fejlesztés, innováció) tevékenységének minél hatékonyabbá tétele indokolja. Az e célra létrejövő szakmai együttműködés 2008-ban kezdte meg működését.

Varga Gábor klasztermenedzser elmondta, hogy az egészségipari klaszter által biztosított keret célja a tagok fejlesztési és jövedelemtermelési képességeinek javítása: a kölcsönös üzleti előnyökön alapuló hálózatszerű együttműködés a versenyképesség növelése, a hazai és nemzetközi piaci jelenlét erősítése, a kutatás-fejlesztés összehangolása, az oktatási, marketing- és reklámtevékenység hatékonyságának növelése, fejlesztési tervek és elképzelések összehangolása, foglalkoztatási lehetőségek bővítése érdekében a Klaszter nyitott az egészségipar bármely vertikumában tevékenykedő vállalkozás, kutatóhely vagy más intézmény felé, melyek érdekeltek és hajlandók egy tartós kooperációra egészségipari innovációk fejlesztése és piacra vitele érdekében. A klaszter politikai tevékenységet nem folytat.

A klaszter tagjai az eredményes és hatékony együttműködés érdekében a Klaszter keretében történő együttműködésekben kiemelten törekednek a jóhiszemű és tisztességes együttműködésre, ennek érdekében a projektek sikere érdekében, a külön megállapodásokban szabályozott együttműködések tartalmán túl is, törekednek a közös célok elérését szolgáló minden más körülmény, adat stb. egymás tudomására hozására.

A Pannon Egészségipari Klaszter eredményeit, munkásságát az elkövetkező időszakban a Pestinfo.hu olvasói is megismerhetik. (X)


Megnyílt a Mikulásgyár fő üzeme az Ötvenhatosok terén

2016-12-02
Színes No Comments


Számos újdonsággal, programokkal is várja az adományozókat a Mikulásgyár fő üzeme a budapesti Ötvenhatosok terén, ahova a rászorulók számára felajánlott

Mikulás a Mikulásgyárban

Mikulás a Mikulásgyárban Budapesten, az 56-osok terén a megnyitó napján 2016. december 2-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

tartósélelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket, valamint jó állapotú könyveket és játékokat várnak december 21-ig – hangzott el a jótékonysági akció pénteki megnyitóján a fővárosi gyűjtőközpontban.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója elmondta, a tavalyi gyűjtés során százezer kilogramm adományt tudtak szétosztani, a rászoruló családokhoz általában egy 3-4 kilogrammos csomagot juttattak el.

Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője kiemelte: eddig minden évben rekordmennyiségű adomány gyűlt össze, így idén, a 12. alkalommal megrendezett jótékonysági gyűjtésen is szeretnék túlszárnyalni a tavalyi teljesítményt. Ebben nagy segítség lehet, hogy ezúttal húsz napon át várják az adományokat az adományközpontokban és a postán. A Magyar Posta ugyanis az ország mind a 2200 postájáról ingyen szállítja el a Magyar Vöröskereszt raktáraiba azokat a zárt csomagokat, melyekre a felajánlók ráírják a Mikulásgyár szót – közölte Apáti-Tóth Kata a Magyar Posta képviseletében.

Dávid Kornél kosárlabdázó meze

Dávid Kornél kosárlabdázó mezét és Juhász Roland labdarúgó cipőjét, melyeket árverésre bocsátottak, mutatják a Mikulásgyárban Budapesten, az 56-osok terén a megnyitó napján 2016. december 2-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ország több pontján, így a fő üzem mellett a budapesti Lurdy házban és országszerte hét vidéki plázában, Debrecenben, Nagykanizsán, Kaposváron, Miskolcon, Szegeden, Szolnokon és Zalaegerszegen nyíltak meg további adománypontok. Idén első alkalommal épült fel az Ötvenhatosok terén egy tudományos játszóház is, ahol hétvégenként délután kémiai és fizikai kísérletekkel várják a gyerekeket, a Köszi, jól vagyok! elnevezésű program keretében pedig mentálhigiénés beszélgetéseken lehet részt venni. A 15 perces ingyenes beszélgetésekkel a helyszínre érkezők lelki egészségén szeretnének segíteni a szakemberek.

A Mikulásgyár megnyitóján Tardi Tamás Ákos, a Jövő Uniója Alapítvány elnöke bemutatta az Őrangyalok Ligája nevű kezdeményezést, amely hátrányos helyzetű, nevelőszülőknél vagy nevelőotthonokban élő gyerekek vágyait és álmait kívánja teljesíteni. A program támogatására Őrangyalok Napja néven jótékonysági aukciót rendeznek, amely során december 7-ig különböző sportrelikviákra, például Erdei Zsolt profi ökölvívó edzőkesztyűjére, az FTC vízilabdázók dedikált labdájára lehet licitálni online. A szokásos adományok mellett idén újdonság, hogy az Őrangyalok Ligája közreműködésével élményeket, például cirkusz- és színházjegyeket is lehet ajándékozni a hátrányos helyzetű gyerekek részére.

Forrás: MTI

Kapcsolódó oldalak:
Pesten és Budán is elérhető a Mikulásgyár adományozói pontjai
Olimpiai bajnokok a Mikulásgyárban
Mikulásgyár gyűjtőpont a Lurdy Házban


Karácsonyi bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta

2016-12-02
Kultúra No Comments


Karácsonyi BélyegA Magyar Posta hagyományai szerint karácsonyi bélyeget bocsátott ki, emellett advent idején lehetőséget ad ügyfeleinek, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet küldjenek. A vállalat pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: idén az ünnepi jókívánságok postára adásához egy belföldi, 115 forint névértékű bélyeget bocsátott forgalomba.

A bélyegképen téli hangulatot idéző grafikai kompozíció látható, szív alakú vonalban korcsolyázó párral. Érdekessége a biztonsági elemként szolgáló mikroírás: a korcsolya nyomvonalába rejtve ugyanis karácsonyi üdvözlet olvasható négy nyelven, magyarul, angolul, németül és franciául. Közölték: a bélyegek ötven bélyegképet tartalmazó ívben és aranyszínű festékkel nyomtatott, öt bélyegképes speciális kisívben készültek. Az újdonságot Nádi Boglárka grafikusművész tervezte és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta. Hozzátették, hogy karácsonyi bélyegzéssel ellátott üdvözletet bármelyik postán feladhatnak az érdeklődők december 26-ig.

Forrás: MTI