PestInfo

…egy újabb InfoCsoport honlap…

Posts Tagged: Színházi világnap


Színházi Világnap

2017-03-27
Kultúra No Comments


Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

Az 55. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Isabelle Huppert idei üzenetében arról ír, hogy a színház mindig újjászületik. A színházi konvenciókat újra és újra le kell rombolni, mert a színház csak így maradhat eleven. A színház gazdag, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak, ha egy klasszikus színdarabot napjainkban mutatnak be, az mai és modern lesz. A színésznő hangsúlyozza: a színház erős, mindent túlél, háborút, cenzúrát, pénzhiányt. “Elég egy üres tér és a színész. Vagy színésznő. Mit csinál, mit mond? A közönség figyeli, és soha ne feledjük, közönség nélkül nincs színház. Egyetlen néző közönség. De azért ne legyen túl sok üres szék a nézőtéren” – írja a művész.

A világnap alkalmából számos színház várja programokkal a közönséget. Ezen a napon kezdődik a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban a kortárs magyar drámákat felvonultató 11. Deszka fesztivál, amelyen április 2-ig 26 előadást mutatnak be. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház Heltai Jenő drámáját, a Tündérlaki lányokat mutatja be, a veszprémi Kabóca Bábszínház Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét. Több erdélyi színház is megünnepli a színház világnapját, amelynek alkalmából egyebek mellett Kovács András Ferenc tart költői estet, de felolvasószínház és számos rendhagyó rendezvény is lesz.  A budapesti Játékszín Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatóval és kulisszajárással várja a nézőket.

Az ünnep alkalmából a MASZK Országos Színészegyesület április 4-én, kedden a Budapesti Operettszínházban tartja meg hagyományos jótékonysági gálaestjét, amelyen szakmai díjakat is átadnak.

Forrás: MTI


Színházi világnap – Lakos Anna: nagyon fontos a magyar színháznak is, hogy megméresse magát

2017-03-26
Kultúra No Comments


Nagyon fontos a magyar színháznak is, hogy megméresse magát; “minél többet tudunk másokról”, arról, hogyan és mit játszanak, annál nyitottabbá válnak mások is, hogy megismerjék a magyar színházi kultúrát – mondta Lakos Anna, a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) magyar központjának elnöke, akit a hétfői színházi világnapról kérdeztek az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Lakos Anna szavai szerint ahhoz, hogy ne legyünk “provinciálisak”, nagyon fontos, hogy “minket is megismerjenek, és mi is megismerjünk másokat”. A magyar központ feladata, hogy segítse ezt az információáramlást – tette hozzá. Beszélt arról is, hogy a színházi világnap egyik kiemelkedő eseményeként az előadások előtt felolvassák a világnapi üzenetet. Ez a Nemzetközi Színházi Intézet kezdeményezésére jött létre, minden évben felkérnek egy jelentős művészt, hogy írja meg az üzenetet, idén Isabelle Huppert francia színésznő üzenetét olvassák fel. Hangsúlyozta: az idei üzenet lényege a színház szeretete és az, hogy a színház örökké él, és mivel Isabelle Huppert film- és színházi színésznő, aki nem tesz különbséget a két játékmód között, azt írta, a színésznek és közönségnek lehetőséget ad, hogy újabb és újabb módon “ismerjünk meg életeket, helyzeteket és tanuljunk belőlük”. Lakos Anna kitért arra is, hogy a színházi világnapon megemlékeznek a tíz éve elhunyt Kaszás Attiláról, akit úgy jellemzett: “nagyszerű színész volt és nagyszerű ember”.

A színházi világnapot az ITI közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

Forrás: MTI

 


Színházi világnap – Bemutatóval és kulisszajárással készül a Játékszín Budapesten

2017-03-22
Kultúra No Comments


Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiájának bemutatója és a társulat színészei által vezetett kulisszajárás is várja az érdeklődőket a budapesti Játékszínben március 27-én, a színházi világnapon.

A Játékszínben 15 órától Lengyel Tamás, Lévay Viktória és Molnár Áron kíséretében az előre regisztrált érdeklődők húsz fős turnusokban látogathatják meg a teátrum rejtett zugait. Este hét órától Szakonyi Károly Két nő (és valaki) című komédiáját felolvasószínházi formában adja elő Zsurzs Kati és Tóth Enikő a szerző jelenlétében – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban. Mint írják, a darab két nő különös találkozásáról, barátságáról, összeveszéséről és talán kibéküléséről szól – és mindez mi másért, mint a titokzatos harmadikért. A különleges atmoszférájú, szűk körű előadáson a darab írója Szakonyi Károly olvassa be a szerzői instrukciókat. A produkció után Szakonyi Károllyal és a szereplőkkel Lőkös Ildikó dramaturg beszélget.

A tájékoztató idézi Bank Tamást, a Játékszín igazgatóját, aki kiemelte: “ókori műfaj a miénk, a színházi világnapot mégis csak 1961 óta ünnepeljük. Közel negyven éve a nemzetközi tiszteletadás része az üzenet is, amely felhívja a figyelmet a színházművészet fontosságára, és amellyel a színészeket, színházi dolgozókat is köszöntik. Szórakoztató színház a miénk, és fontos, hogy erre az alkalomra méltó produkcióval készüljünk. A kortárs dráma legjelesebb alkotóinak egyike, Szakonyi Károly személyes jelenléte teszi igazán hangsúlyossá ezt az estét a Játékszínben”.

A színház társulata a világnapon Siófokra utazik A szőke ciklon című Rejtő-adaptációval. A zenés akcióvígjátékban többek közt Őze Áron és Földes Eszter is látható – írták a tájékoztatóban.

Forrás: MTI