Cziffra György Fesztivál gazdag programokkal

Ebben az évben is számtalan programmal várja az érdeklődőket a Cziffra György Fesztivál február 19. és 27. között Budapesten három helyszínen; a MOM Kulturális Központban, a Zeneakadémián és a Müpában – hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Az immár harmadik alkalommal megrendezendő fesztiválon a bárokban is zongorázó, számtalan legendás történet főszereplőjeként is ismert Cziffra György tiszteletére idén is lesz bárest. Ez alkalommal a Hot Jazz Band és Sárközy Lajos cigányzenekara varázsolja a közönség elé a két világháború közötti évek különleges borongós-mosolygós hangulatát február 24-én a MOM Kulturális Központban – mondta el Balázs János Liszt-díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító művészeti vezetője. Elmondta, hogy a rendezvénysorozat nyitókoncertje február 19-én lesz a MOM Kulturális Központban, ahol a fesztivál csupa fiatalokból álló vonószenakara lép fel. Az esten két vendégművész is közreműködik majd: Szlovéniából Darko Brlek klarinétművészt és Svájcból Gwendolyn Masin hegedűművészt is hallhatja a közönség – mondta Balázs János, aki hozzáfűzte: különösen fontos, hogy nemzetközileg is elismert fiatalok is bemutathassák tehetségüket a magyar közönségnek.

Az alapító a programok közül kiemelte még a francia zongoraművész Pierre-Laurent Aimard zongoraestjét február 22-én a Zeneakadémián. A műsoron többek között Beethoven monumentális Hammerklavier szonátáját is hallhatja a közönség. Mint mondta, a fesztivált Bősze Ádám önálló estje zárja február 27-én a MOM-ban. A klasszikus zenei stand up-est egy eddig nem létező új műfajt képvisel Cziffra after címmel zenei anekdotákkal, viccekkel fűszerezve. Balázs János szerint a magyar származású, világhírű zongoraművész előtt tisztelgő, több mint egy hetes rendezvénysorozat sikerét jól mutatja, hogy sok programra már hetek óta elfogytak a jegyek.

Forrás: MTI

 

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>